MONDOLO CLUB - Egy világutazó természetvédő kalandjai

calendar_month Időpont: Elmúlt
place
Helyszín: Grand Café Szeged
map Térkép

Az idei év első Mondolo Clubján egyből számos érdekes tájra látogatunk el. Major Borbála hivatása a természetvédelem, ebben is dolgozok a Duna-Ipoly nemzeti Park Igazgatóság kötelékében, mint projekt menedzser. Munkája során számtalan helyszínt jár be a nemzeti park működési területén, kiemelt feladata a nagyragadozók, vadmacskák zavarásmentes felmérése, valamint a rákosi vipera fajvédelmének koordinációja. Munkája során is rengeteg utazásban vesz részt, azonban szabadidejében egzotikus helyszíneken végez önkéntes munkát. Így került 2022-ben Ciprusra, ahol a tengeri teknősök védelmével foglalkozott, valamint 2023-ban Brazíliába, ahol a lándzsakígyók kutatásában segédkezett. 2024-ben a részt vett a Duna-Deltában szervezett misszión, a veszélyeztetett moldáv parlagi vipera állományának felmérésében. 2025-ben Üzbegisztánba utazott, hogy betekintést nyerhessen Belső-Ázsia élővilágába. Borbála ezekről az érdekes természetvédelmi kalandokról és tájakról hoz nektek sok-sok izgalmas sztorit a januári Mondolo Clubra, úgyhogy ne hagyjátok ki az idei év első előadását!

ℹ️ Mondolo Club Szeged - 6. évad 10. előadás

Előadó: Major Borbála Időpont: 2026.01.29. (csütörtök) - 18:00 Helyszín: Grand Café (6720, Szeged, Deák Ferenc utca 18.)

☝️ Tájékoztatás

A rendezvény sajtónyilvános. Az eseményről felvétel és fotók készülnek, amelyeket a szervezők a kommunikációjukban megjelentethetnek. Létszámkorlát nincs, de a hely jellegéből adódóan korlátozott számban állnak rendelkezésre ülőhelyek, ezért érdemes időben érkezni az előadásra.

arrow_warm_up
bug_report Hibát jeleznék ezen az oldalon

Hibajelentés

Szeretném jelezni az üzemeltetőknek, hogy hibát találtam a jelenlegi oldalon.

check_circle

Köszönjük, hogy jelentetted a hibát! Igyekszünk minél előbb megoldani.